MAJKA & CURTIS LIVE!

MAJKA & CURTIS LIVE!

20170621-25beach_feszt_majka

Majka az RTL klub Való Világ című valóságshow-ban tűnt fel, majd sorvezetőként, színészként és Dopeman segítségével rapperként folytatta pályafutását.
A valóságshow-ban találkozott először Dopemannel, és a show után közös lemezt készítettek.
Így Majka 2003-ban tagja lett Dopeman bandájának, a La Mafia Familának, és Dopeman irányításával Londonban rögzítette bemutatkozó lemezét, ami 2003-ban Az ózdi hős címmel jelent meg Magyarországon.
A CD fél éven belül aranylemez lett, és Majka a Bravo Otto-díjátadó gáláról a legjobb hazai rapper díjával térhetett haza.
Az albumról két kislemez jelent meg: a Kiszavazó show és a Dopemannel készült Dolgok című dalokból.
Curtis az Újpesti előadó bombaként robbant be a rap iparba.
Egyedi stílusa hamar kiemelte a többi rapper közül aminek az eredménye, hogy a 2010-es évek közepére Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb zenei előadója lett.
Számtalan sláger fűződik nevéhez, melyeket Curtis néven ír, és ad elő.
Első ismertebb száma az Újpest a negyedem, aminek a klippjében Ganxsta Zolee is feltűnik.
2009 óta dolgozik együtt BLR-el, akivel azóta számtalan közös dalt készített a hazai rapzene szerelmeseinek.
2011-ben állt össze Majkával, akivel azóta rengeteg fellépésen és jópár slágerlistás dalon van túl.
Elsõ közös nagy slágerük a Bomba vagy Baby című szám, ezt követte az országos, és zenei elismertséget hozó Belehalok című sláger, majd a Nekem ez jár, és a Csak te létezel című számok.